Az olvasható tartalom rövid, jelnyelvi tolmácsolása.

Sajtóközlemények

Új ismeretek és szemlélet az egyenlő esélyű hozzáférésben

10 féle képzést indít a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány. A cél: strukturált, átfogó és friss ismereteket magában foglaló tudásbázis átadása a jelentkezőknek.

A képzések a fogyatékosügy minden területét átfogják. Az egészségügytől a mérnöki szakmákon át egészen a szociális szférában és a közigazgatásban dolgozókig mindenki számára tudnak hasznos információkkal szolgálni. A 2010 októbere és 2011 márciusa közé eső továbbképzés a jövő tanárait képezi ki. Ebből a mintegy 160 főből lesznek azok az oktatók, akik az ország minden területén képesek lesznek tanítani a Közalapítvány szakemberei által 3 év alatt (2007-2010 között) összeállított tananyagot. 

A hallgatók főleg a fővárosból kerültek ki, de Nyíregyházától Pécsig az ország különböző résziből is vannak jelentkezők. Szakmájukat tekintve sokan felsőoktatási és felnőttképzési intézmények oktatói, de találunk köztük rendszergazdát és művészetterapeutát is. A jelentkezők széles köre biztosítja, hogy a jövőben minél több területre eljuthasson a fogyatékos emberek érdekeit szem előtt tartó, egyenlő esélyű hozzáférést biztosító szemlélet. A tréning végén a résztvevők felnőttképzési akkreditációs tanúsítványt kapnak. A képzés tehát jogosulttá teszi őket a megszerzett tudáson alapuló képzések vezetésére, oktatásra.

 

A hallgatók megismerkedhetnek az egyenlő esélyű hozzáférés eszméjével és módszereivel, a képzéshez szükséges módszertani alapokkal, szakmai tudásanyagokkal, speciális eszközökkel. Ízelítő a képzésekből: Akadálymentesség és egyetemes tervezés, Esélyegyenlőségi és akadálymentesítési kommunikációs szakoktató, Programcsomag jelnyelvi fordítók számára stb.

 

A Közalapítvány reméli, hogy nagyszabású képzési programja a közvélemény-formálás lassú folyamatában is egy meghatározó mérföldkő lesz és sikerül elültetni vele egy integrált, merőben új nézőpontot a hallgatókban.

 

A Közalapítvány képzési moduljai az oktatók oktatása (train the trainer) program után lesznek széles körben is elérhetők. Reményeik szerint 2011 áprilisától már számos felnőttképzési és felsőoktatási intézményben találkozhatnak a hallgatók az igazi esélyegyenlőséget szorgalmazó képzésekkel.

 

Első képzési nap: 2010. október 15. 9:00-18:00

Helyszín: Marczibányi Téri Művelődési Ház (1022 Budapest, Marczibányi tér 5/a)

 

A program saját weboldala:

www.hozzaferes.hu

 

A program blogja:

http://hozzaferes-mindenkinek.blogspot.com/ 

A program YouTube csatornája:

http://www.youtube.com/user/TudastarProjekt

 

A program Facebook oldala:

http://on.fb.me/c2pcxc

 

A versenyképes tudáshoz vezető út

64 új képzés a mérnököktől a gyógypedagógusokon át a pincérekig – mindenkinek!

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány kiemelt célja, hogy olyan szakmai fejlesztéseket vigyen véghez, amelyek segítik, megkönnyítik a fogyatékos emberek társadalmi integrációját. Ennek érdekében az elmúlt 2 évben számos szakértő bevonásával 64 féle képzést dolgoztatott ki a felsőoktatás és a felnőttképzés számára.

Ezek a legkülönfélébb területeket érintik: a mérnök szakoktól az egészségügyön át a társadalomtudományi és informatikai szakokig. Közös pontjuk, hogy az akadálymentesítés, az élet minden területére kiterjedő egyenlő esélyű hozzáférés eszméjét helyezik a középpontba. Ez nem csupán a fogyatékos emberek problémáira ad lehetséges válaszokat, ezek a megoldások mindenki számára élhetőbbé teszik a mindennapokat.

A képzések nagy része hiánypótló jellegű. A Közalapítvány a legtöbb tananyagot tesztelte a gyakorlatban is, az ebből származó információkat, tapasztalatokat beépítette a képzésekbe. A képzésen résztvevők mindannyian hasznosnak ítélték a hallottakat, számos pozitív visszajelzés érkezett.

A képzéseket 2009-ben egy országjáró tájékoztató rendezvénysorozattal népszerűsítették. 6 vidéki egyetemen és – utolsó helyszínként – Budapesten, az ELTE Lágymányosi Campusán mutatták be új, versenyképes tudást biztosító képzéseiket. A felsőoktatást képviselők az egyetemeken és főiskolákon, míg a felnőttképzési vezetők a helyi művelődési központokban hallgatták meg a Közalapítvány munkatársainak prezentációját, melynek során bármikor feltehették kérdéseiket.

A Közalapítvány a szakmai munka mellett kiemelten fontosnak tartja az érzékenyítést és a figyelemfelhívást a fogyatékos emberek helyzetére, ezért munkatársaik nem csupán előadással készültek az érdeklődők számára. Minden helyszínen látható volt egy fotókiállítás, mely a fogyatékos emberek mindennapjaiba engedett bepillantást, továbbá számos hasznos ingyenes kiadvány és a kísérleti képzések eredményeit bemutató installáció is színesítette a programot. Egész nap lehetőség volt a képzésekhez kapcsolódó, esélyegyenlőségi kisfilmek megtekintésére is.

A projekt fejlesztési munkálatai néhány hónapon belül lezárulnak, azonban a képzések akkreditációja a felnőttképzés különböző területein, pl. szociális, pedagógus, egészségügyi, mérnöki stb. folyamatban vannak, akárcsak a felsőoktatási befogadások. Az érdeklődők a képzésekkel kapcsolatosan a projekt honlapján (www.hozzaferes.hu) folyamatosan friss információkhoz juthatnak, megtekinthetik a képzési katalógust, melyben összesítésre kerültek a kidolgozott képzések. Ebben az évben sor kerül a képzők képzésének lebonyolítására és a képzések indítására is, melyhez pályázati támogatásokat lehet majd megpályázni a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség felhívása alapján.

 

Kontakt személyek

Szentkatolnay Miklós - projektvezető

Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány Akadálymentesítési Programiroda

  • Telephely: 1134 Budapest, Pap Károly u. 4-6.
  • Tel.: 06-1/450-3239
  • Fax: 06-1/450-3235
  • E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Kelemen Petra

Proper PR Kommunikációs Ügynökség Kft.

  • Cím: 1123 Budapest, Kék Golyó u. 20.
  • Tel. és Fax: 06-1/201-5508
  • E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
  • Web: www.properpr.hu