Színházi előadással mond köszönetet az FSZKa TÁMOP projekt résztvevőinek és támogatóinakAz FSZK minden programirodája azért dolgozik nap mint nap, hogy a fogyatékos emberek életét megkönnyítse, elősegítse a hétköznapi életbe történő integrációjukat. A fogyatékos emberek elfogadásához elengedhetetlen a megfelelő tudás és a személyes találkozás. Az FSZK TÁMOP projektjének keretében az elmúlt három évben hatalmas tudásbázist dolgoztak ki a szakemberek. A képzések készen állnak, a találkozásra pedig nincs is jobb alkalom, mint egy közös színházi élmény. Az FSZK ezzel a színházi előadással szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy a fogyatékos emberek speciális igényei nem is olyan nehezen teljesíthetők. Láthatjuk például, hogy egy jeltolmács beépítése a darabba mennyit segít a siket nézőknek. A megfelelő tudással minden könnyebb. A szórakozás, a kikapcsolódás is természetes része a fogyatékos emberek életének, miért ne tehetnénk ezt velük közösen? Az előadás egyben köszönetnyilvánítás is a kiemelt TÁMOP projektben résztvevőknek, a munkát bármilyen módon támogató embereknek, szervezeteknek. A projekt keretében több mint 70 képzést dolgoztak ki, melyek a jövőben elérhetők lesznek a felsőoktatás és a felnőttképzés számára is. A cél, hogy a megfelelő tudásbázis kiépítésével jobban megértsük a fogyatékos emberek valós igényeit és erre adekvát módon képesek legyünk reagálni. A valódi, minden területre kiterjedő egyenlő esélyű hozzáférés csak így érhető el. A darab, amit március 24-én tekintenek meg a vendégek Leonard Gershe: A pillangók szabadok című előadása lesz a Thália Színházban. A színmű a fizikai és a lelki vakság problematikáját járja körül. Az FSZK szervezésében a Thália Színház Új Színpadán 2011. március 24-én este Leonard Gershe: A pillangók szabadok című előadást nézhetik meg fogyatékos és nem fogyatékos vendégeink. Meghívásunkat elfogadták kormányzati vezetők, tisztviselők, fogyatékos szakértőink, munkatársaink, valamint a sajtó képviselői. Az FSZK ezzel a színházi előadással szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy a fogyatékos emberek speciális igényei nem is olyan nehezen teljesíthetők. Láthatjuk például, hogy egy jelnyelvi tolmács alkalmazása az előadás alatt mennyit segít a siket nézőknek, akik a darab szinopszisát is megkapják. Narrátor segíti adóvevő készüléken keresztül a vak nézők számára a cselekmény követését. Kisebb átalakításokkal a kerekesszékes vendégek is bejutnak az előadásra. Értelmi sérült nézőink számára könnyen érthető verzióban írjuk le a darab cselekményét. Az előadás egyben köszönetnyilvánítás is a kiemelt TÁMOP projektben résztvevőknek, a munkát bármilyen módon támogató embereknek, szervezeteknek. A projekt keretében több mint 70 képzést dolgoztunk ki, melyek a jövőben elérhetők lesznek a felsőoktatás és a felnőttképzés számára is. A cél, hogy a megfelelő tudásbázis kiépítésével jobban megértsük a fogyatékos emberek valós igényeit és erre adekvát módon képesek legyünk reagálni. |