Hírek

Színházi előadással mond köszönetet az FSZK a TÁMOP projekt résztvevőinek és támogatóinak

Az FSZK minden programirodája azért dolgozik nap mint nap, hogy a fogyatékos emberek életét megkönnyítse, elősegítse a hétköznapi életbe történő integrációjukat.

A fogyatékos emberek elfogadásához elengedhetetlen a megfelelő tudás és a személyes találkozás. Az FSZK TÁMOP projektjének keretében az elmúlt három évben hatalmas tudásbázist dolgoztak ki a szakemberek. A képzések készen állnak, a találkozásra pedig nincs is jobb alkalom, mint egy közös színházi élmény.

Az FSZK ezzel a színházi előadással szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy a fogyatékos emberek speciális igényei nem is olyan nehezen teljesíthetők. Láthatjuk például, hogy egy jeltolmács beépítése a darabba mennyit segít a siket nézőknek. A megfelelő tudással minden könnyebb. A szórakozás, a kikapcsolódás is természetes része a fogyatékos emberek életének, miért ne tehetnénk ezt velük közösen?

Az előadás egyben köszönetnyilvánítás is a kiemelt TÁMOP projektben résztvevőknek, a munkát bármilyen módon támogató embereknek, szervezeteknek. A projekt keretében több mint 70 képzést dolgoztak ki, melyek a jövőben elérhetők lesznek a felsőoktatás és a felnőttképzés számára is. A cél, hogy a megfelelő tudásbázis kiépítésével jobban megértsük a fogyatékos emberek valós igényeit és erre adekvát módon képesek legyünk reagálni. A valódi, minden területre kiterjedő egyenlő esélyű hozzáférés csak így érhető el.

A darab, amit március 24-én tekintenek meg a vendégek Leonard Gershe: A pillangók szabadok című előadása lesz a Thália Színházban. A színmű a fizikai és a lelki vakság problematikáját járja körül.

Az FSZK szervezésében a Thália Színház Új Színpadán 2011. március 24-én este Leonard Gershe: A pillangók szabadok című előadást nézhetik meg fogyatékos és nem fogyatékos vendégeink. Meghívásunkat elfogadták kormányzati vezetők, tisztviselők, fogyatékos szakértőink, munkatársaink, valamint a sajtó képviselői.

Az FSZK ezzel a színházi előadással szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy a fogyatékos emberek speciális igényei nem is olyan nehezen teljesíthetők. Láthatjuk például, hogy egy jelnyelvi tolmács alkalmazása az előadás alatt mennyit segít a siket nézőknek, akik a darab szinopszisát is megkapják. Narrátor segíti adóvevő készüléken keresztül a vak nézők számára a cselekmény követését. Kisebb átalakításokkal a kerekesszékes vendégek is bejutnak az előadásra. Értelmi sérült nézőink számára könnyen érthető verzióban írjuk le a darab cselekményét.

Az előadás egyben köszönetnyilvánítás is a kiemelt TÁMOP projektben résztvevőknek, a munkát bármilyen módon támogató embereknek, szervezeteknek. A projekt keretében több mint 70 képzést dolgoztunk ki, melyek a jövőben elérhetők lesznek a felsőoktatás és a felnőttképzés számára is. A cél, hogy a megfelelő tudásbázis kiépítésével jobban megértsük a fogyatékos emberek valós igényeit és erre adekvát módon képesek legyünk reagálni.

 

Elindult a Képzők Képzése Oktatási Programunk

2010. október 15-én vette kezdetét a program, mely során közel 170 hallgatót képzünk. Ők lesznek a jövő oktatói, akik már meglévő tudásuk felfrissítésével, újragondolásával és természetesen friss, új információk befogadásával egy merőben új szemléletet képviselhetnek a hazai fogyatékosügyben. Célunk, hogy a fogyatékos emberek számára megfelelő  körülményeket teremtsünk az élet minden területén. Véleményünk szerint ehhez az első lépés a megfelelő tudásbázis kialakítása és oktatása, közvetítése jelenti.  

A szemlélet-formálás egy nagyon hosszú folyamat, az iskolában, az oktatásban kell minél hamarabb elkezdeni. Be kell építeni a meglévő oktatási rendszerbe az olyan típusú képzéseket, melyek a fogyatékos emberek helyzetére világítanak rá, segítenek megoldani a felmerülő problémákat.

 A TÁMOP 5.4.5. projekt során kidolgozott képzések sokfélesége és erős szakmai háttere a biztosíték, hogy a magyar oktatási rendszer hosszú távon képes lehet átalakulni és megteremteni a befogadó társadalom alapjait.

 

A program órarendje a www.fszk.hu és a www.hozzaferes.hu/képzők képzése oldalakon megtekinthető.

 

 

 

Képzési katalógus

Kedves Érdeklődő!

A Közalapítvány által kidolgoztatott képzési katalógust innen letöltheti.

 

2010. JANUÁR 31-IG AKKREDITÁLT KÉPZÉSEK

(A Kézenfogva Alapítvány által akkreditált szociális szakmai továbbképzéseket csak az FSZK hozzájárulásával lehet indítani.)

 

I)                    EGÉSZSÉGÜGYI TOVÁBBKÉPZÉSEK

Engedélyszám

Képzés neve

pont-érték

A programot akkreditáltatta

3812/2009

Esélyteremtő kapcsolati tréning

 

40

FSZK

3811/2009

Kommunikációs hídépítés ép és fogyatékos emberek között

40

FSZK

3810/2009

Akadályozottság és környezet

40

FSZK

3809/2009

Tartós akadályozottsághoz vezető kórképek

40

FSZK

3808/2009

Az esélyegyenlőség biztosítása a sajátos ellátási igényű páciensek egészségügyi ellátásában

40

FSZK

3807/2009

Sajátos ellátási igényű páciensek az egészségügyi ellátásában

40

FSZK

 II)                  SZOCIÁLIS TERÜLET TOVÁBBKÉPZÉSEI

Engedélyszám

Képzés neve

pont-érték

A programot akkreditáltatta

T-05 -152/2009

Autizmus spektrumzavarral élő gyermekek – az autizmus szempontú info-kommunikációs akadálymentesítés alapelvei

44

Kézenfogva Alapítvány

T-05-137/2009

Autizmus spektrumzavarral élő felnőttek – az autizmus szempontú info-kommunikációs akadálymentesítés alapelvei

45

Kézenfogva Alapítvány

T-05-143/2009

Felnőtt korban hallássérültté vált emberek kommunikációs segítése a szociális ellátásokban

44

Kézenfogva Alapítvány

T-05-136/2009

A fejlődésmenetükben súlyosan akadályozott (FSA) személyek kommunikációs segítése a szociális ellátások rendszerében

50

Kézenfogva Alapítvány

T-05-153/2009

A könnyen érthető kommunikációt (KÉK) használó szociális segítők intenzív képzési programja

46

Kézenfogva Alapítvány

T-05-132/2009

Szociális szakembereknek a súlyosan, halmozottan sérült  személyekkel való kommunikációjának fejlesztése

50

Kézenfogva Alapítvány

T-05-135/2009

A szociális segítők és a veleszületetten siketvak személyek kommunikációjának segítése

50

Kézenfogva Alapítvány

T-05-138/2009

A szociális szakemberek és a szerzetten siketvak személyek kommunikációjának továbbfejlesztése

50

Kézenfogva Alapítvány

T-05-148/2009

A1 szintű jelnyelvi tanfolyam

42

Kézenfogva Alapítvány

T-05-151/2009

Kommunikációs hídépítés erősítése és fejlesztése a szociális szakemberek és szolgáltatásokat igénybevevő fogyatékos emberek között

50

Kézenfogva Alapítvány

T-05-134/2009

Esélyjogegyenlőség a gyakorlatban a szociális ellátások területén

36

Kézenfogva Alapítvány

T-05-133/2009

Esélyegyenlőség a védett, félig védett és szociális foglalkoztatáspolitikában

36

Kézenfogva Alapítvány

T-05-154/2009

Fogyatékos személyek szociális segítésének új útjai

42

Kézenfogva Alapítvány

T-05-150/2009

A fogyatékos emberek társadalmi befogadásának hatékonyabb gyakorlata – a szociális ellátórendszer új feladatai és lehetőségei

42

Kézenfogva Alapítvány

S-05-039/2009

Esélyteremtő kapcsolati tréning

30

FSZK

 III)                MÉRNÖKKAMARAI PROGRAMOK

Törzsszám

Képzés neve

pont-érték

A programot akkreditáltatta

03/2010/0004

Az akadálymentesség épületgépészeti szempontjai

 

2

FSZK

 

 
<< Első < Előző 1 2 3 Következő > Utolsó >>

Oldal 1 / 3